Az alkotás tolla ( Közös vers Mahler Csabával)

 Fejemben a gondolatok sűrű erdőként nőnek,

miközben lelkem madárként száll,

s nekivág a végtelen mezőnek.

"S a toll? Az örök láz, mely vérrel karcol,

lázadó kézben forradalmat rajzol,

egy sóhajból dal, jajból hit fakad,

így lesz az ember istenek rokona."

Tollából, égi záporként hull a szó,

s a papír befogadja azt, mint néma tó.

A tinta egy folyó, mely elmémből ered,

Csoda ez a toll, magától ír,

Ahogy vezeti a kezed.

"Ha elhallgat minden, a toll lázadón beszél,

Szívemből tör fel, mint ősi, szenteszű szél.

Soraim mélyén emlék és vágy bolyong,

S velük együtt sír az Idő és a Gond."

Minden sora ablak,

s a vers egy híd, mi két part közt ível,

az érzés pedig átkel e hídon,

ahogy az ihlet szélként suhan,

s rímel.

"A lelkemből kél minden szent szava,

Tollam hegyén reszket az éjszaka.

Nem én írok – a végzet súgja meg,

S a sorokban sírnak az istenek."