Elkésett levél

 Egy elkésett levélben érkezett híred,

mint esti szélben hulló,

száraz levél, csak úgy idetévedt.

Rajta a tinta halvány,

a papír már régi,

egy régmúlt érzés bús üzenete,

mi a szívem még tépi.

Olyan, mint csillagnak fénye,

mely felém évmilliók óta fut,

s mire ideér, forrása rég kihunyt.

A szavak benne már nem szállnak,

mint dermedt pillangók szárnya,

csak állnak,

s egy letűnt nyárnak halvány emlékévé válnak.

A szív, mely olykor várta,

rég más ritmusra dobog,

a seb begyógyult,

s a fájdalom miatt már nem zokog.

De mégis, ahogy olvasom lassan a sorokat,

egy régi árnyék suhan át,

visszahozva letűnt korokat.

Egy emlékfoszlány,

egy halvány illat száll,

egy elveszett perc,

mely rám már soha nem talál.

E késő üzenet,

mint elhalványult remény,

emlékeztet arra,

ki többé nem lehet az enyém.

Elkésett dallam,

mi soraiban áll,

s az esti szélben, ahogy jött,

úgy szép csendesen tovaszáll.